2012. augusztus 16., csütörtök

Első élmények

Halihó!

Hétfőn megérkeztem Colorado-ba!!! :) :)
11.40-kor indultam Bécsből, szomorú volt az elköszönés... Londonba 2 óra volt az út, aztán ott volt 3 órám az átszállásra, majd 17 órakor 1 órás késéssel ugyan, de elindultunk Londonból Denverbe. Jó kis 1órás út volt, de lehetett filmet nézni, zenét hallgatni, szóval viszonylag hamar eltelt. Ott még egy ellenőrzésen át kellett mennem, de miután összeszedtem a bőröndöket, végre találkoztam a családdal! :)



 


Már Denver felett


 Végre Colorado-ban!!!


Elmentünk kajálni, hamburgert ettünk, de utána jöttünk is haza, mert elég fáradt voltam a sok utazástól.


Kedden átjött Josie egyik barátnője, Sara. Jó fej lány, most megy egyetemre. Vele elmentünk a suliba, felvettük az óráimat: angol, amerikai töri, matek, fotózás, rajz és tesi. Megkaptam az órarendet is. A suli teljesen más, mint nálunk.

7.35-kor kezdődik a suli. Szerencsére Josie tud vezetni, vele megyünk mindhárman suliba és elég csak negyed 8-kor indulni, mert gyorsan ott vagyunk. Osztályok nincsenek. Az órák 50 percesek, ebéd a 3. óra után van (de valakinek a 2. után). A 7. órában pedig a házi feladatokat lehet megírni. És minden nap ugyanaz az órarend.
Az órák után kezdődnek a sportok. A futás például minden nap, egyből suli után van.
Jajj, már nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz!




A suli után vásárolni mentünk, vettem egy telefont, amit itt tudok használni, de sajnos Magyarországon már nem... Aztán megvettük a sulira a cuccokat.

Délután Josie-val futni mentünk, a suli Cross Country Running csapatában van benne (na meg ezen kívül elég sokmindent csinál...). Colorado sokkal magasabban van, mint mi és a levegő is szárazabb, szóval elég fárasztó volt.
Aztán hazajöttünk, vacsiztunk (megint hamburgert :D), majd Josie-val és Kellie-vel elmentem táncra. Balettoznak, nagyon ügyesek!


Tegnap reggel Kellie-vel elmentünk kutyát sétáltatni, aztán Jake jött át, vele ebédeltünk, délután pedig vééégre megvettük a MacBook-omat :D Nagyon szuper, csak még egy kicsit nehéz kezelni, mivel amerikai billentyüzetü és nem mindig találom meg rajta a betüket :D
Vettünk egy hátitáskát is a sulira, aztán sütiztünk egyet :)



Délután pedig megint futni mentünk Josie-val. Azért is jó sportra járni, mert sok barátot lehet vele szerezni... Megismertem Hanna-t, Josie barátnőjét. Ő is 3. óra után ebédel, szóval tök jó, már van akivel tudok kajálni, mert Josie és Kellie is 2. óra után ebédel.

én,         Hanna,             Josie

Ma elég laza napunk volt, csak Josie-nak volt egy fotózása délután (az évkönyvbe),  arra kísértük el Kellie-vel. Nagyon csini volt!



Aztán Kellie-t elvittük egy szülinapi buliba, majd Josie és én bementünk Josie egyik barátnőjéhez és náluk kajáltunk.

Csináltam pár fotót a házról:



 Kilátás a teraszról. Annyira szép!

Amúgy a család nagyon nagyon aranyos! Mindenben próbálnak segíteni.
És Colorado gyönyörü, a hegyek csodálatosak! Rengeteg golf pálya van, a ház mögött is van egy.

Holnap reggel Rotary gyülésre megyünk, utána pedig a suliba. Matek tesztet írok, ami azt dönti el, hogy melyik csoportba kerülök.

Hamarosan írok megint. Puszi nektek! :)

4 megjegyzés:

  1. és van Josieval közös órád?vagy hányan lesztek egy ilyen csoportban?tök durva :D olyan mint a filmekben :D
    már most nagyon hiányzol Katus!
    puszi+ölelés ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fúha.. :) Jó látni, hogy megérkeztél. Tényleg igaza van Bogyónak, eléggé filmszerű a helyzet. :D Ez a suli dolog meg nagyon fura lehet. :) De jó értelemben, tisztára izgalmas. :D Majd írd le, melyik matekcsoportba tettek. :)
      És akkor ott most tanítás van, vagy szünet féle?

      Bobó voltam :)

      Törlés
  2. Josie-val nem lesz közös órám, mert ő végzős, én pedig 11.-es. A suli hétfőn kezdődik, jaaajj már nagyon várom!!! :) Majd megírom, hogyan hányan kivel... ;) Puszi lányok! :)

    VálaszTörlés
  3. hajajj hnp első sulinaap! :D van egyenruha? készíts ám képeket jó sokat! :D

    VálaszTörlés